„Megszelídíthetetlen rock és blues” koncertet ad a Nemzeti Színházban Hobo
Mint írja, „lenyomott tíz évadot” a Nemzetiben, ezt egy „nem színházi jellegű bulival” ünnepli meg március 1-jén.
Mint írja, „lenyomott tíz évadot” a Nemzetiben, ezt egy „nem színházi jellegű bulival” ünnepli meg március 1-jén.
80, 80, 145, 150 - csupa jeles évforduló, amelyek közül egy is elegendő ok lett volna Bálint Andrásnak és Jordán Tamásnak, hogy megvalósítsák régi tervüket: egy Molnár Ferenc estet.
Újraindul a Nemzeti Színház igazgatói posztjáért Vidnyánszky Attila, aki Káel Csaba asztalát is csapkodta, hogy a színészei szerepeljenek magyar filmekben.
A színház szerint a színész állapota stabil, bíznak benne, hogy mielőbb újra színpadra állhat.
A színész szerint akár nyernek, akár vesztenek az ukránok, a magyarok számára „nagy lesz ott a baj”.
„A próbák után Csák János miniszter úr és delegációja megbeszélést tartott Vidnyánszky Attilával az európai uniós szankciós politika következtében várhatóan kialakuló intézményi nehézségekről.”
Bár a hvg.hu munkatársát nem engedték be az Orbán Viktornak a Nemzeti Színház színpadán üzenő litván társulat közönségtalálkozójára, a színház megosztotta a videót, amelyen Vidnyánszky Attila reagál az üzenetre.
A Nemzeti tudott az akcióról és „nem gördített elé akadályt”, de felhívta a színészek figyelmét Magyarország háborús segítségnyújtására. A hvg.hu munkatársait a litván társulat közbenjárása ellenére sem engedték be az előadás utáni beszélgetésre.
A vilniusi színház művészei egy ukrán háborúra utaló képpel, és a „Biztos vagy benne, Orbán?” felirattal üzentek a magyar miniszterelnöknek a Vidnyánszky Attila által szervezett MITEM fesztiválon. Eközben a nagyszínpadon is üzentek a magyaroknak.
Szolidaritási nap Ukrajnáért címmel szervez programot április 24-én a Nemzeti Színház, ahol két ukrán színház produkciója látható.
A Vidnyánszky Attila által vezetett Nemzeti Színház egy céget hozott létre, amely valószínűleg egy nemzetközi - legutóbb Oroszországban tartott - eseményre készül, de nem beszélnek róla.
A Nemzeti Színház igazgatója szerint "nem kellett volna kiengedni a háborús szellemet a palackból".
„Minden barátom ugyanazt ismételgeti: egyetlen célunk van, megmaradni. Itt állok 77 évesen, és ugyanezt mondom” – vallja keserűen Földes László Hobo. Túl 77 éven és a Covidon, nagykoncertre készül az Arénában, könyvet ír és már most tudja, mit fog csinálni 80 éves koráig.
A több mint száz éve szétszakított magyar színházi életnek állít emléket a szobor.
Magánéleti okai vannak annak, hogy a főigazgató nem jár színházba, ezzel a problémával viszont nem fordul pszichológushoz, mert "nem ért egyet azzal, hogy minden nyomorúságunkkal pszichológushoz szaladjunk".
A színész és a Nemzeti Színház igazgatója is meghívottja volt annak a panelbeszélgetésnek, amelyet a LIBE bizottság tényfeltáró küldöttsége szervezett.
„Muszáj most már mondani” – erősíti meg óriási közéleti visszhangot kiváltó beszédéről szólva a Kossuth-díjas színész. Cserhalmi maga is nehezen tudja eldönteni, hogy a számára oly fontos Balaton elrablása vagy az SZFE-ügy hozta-e ki jobban a sodrából. "Nem kell hősködni", jegyzi meg, miközben tudja, hogy eszköz is lett az elmúlt napokban. Neki mégsem a politika az ellenfele, sokkal inkább a rák.
Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt.
A színész szerint az irodákban, zárt ajtók mögötti beszélgetések ideje lejárt.
„Lesz bátorságod találkozni ellenvéleménnyel?” – kérdezi a Nemzeti Színház igazgatóját, az SZFE kuratóriumi elnökét a színész.